Daniel Ricciardo egy ideje már túl van a műtéten, amelyre a Holland Nagydíjon elszenvedett balesete miatt kellett sort keríteni, az ausztrál pedig most közösségi oldalán adott némi helyzetjelentést magáról és állapotáról.
Juki Cunoda nem volt a helyzet magaslatán az Osztrák Nagydíj startjánál, mivel először megtörte az AlphaTaurit, majd elhagyta a pályát.
Az utóbbi hetekben egyre többet hallani erről a lehetőségről, amellyel kapcsolatban most Horner is elmondta a véleményét.
Az AlphaTauri versenyzője utolsó helyen zárt az Osztrák Nagydíj időmérő edzésén.
Nagy változás előtt áll a Red Bull második számú csapata.
A két versenyző meglehetősen izgalmas körülmények között múlatta az időt a közelgő Osztrák Nagydíj előtt.
Helmut Marko szerint a Red Bull Racing vezérigazgatója, Christian Horner ellenezte Nick de Vries AlphaTauri-s szereplését.
Amennyiben a legfrissebb hírek igaznak bizonyulnak, úgy az ausztrál versenyző a Red Bull berkein belül helyezkedhet el.
Az AlphaTauri istállója nemrég adta hírül, hogy Franz Tost a 2023-as szezon végeztével távozik az istálló éléről, helyét pedig a Ferraritól érkező Laurent Mekies veszi majd át, miközben az egész csapat vezetői struktúrája is átalakul.