Jelenleg a McLaren számolja a legtöbb győzelmet a Japán Nagydíjon, noha már több mint 10 éve nem nyertek Japánban, addig a Ferrari átka már 20 éve tart.

Ezen a hétvégén rendezik meg a Japán Nagydíjat, aminek csak örülni lehet, hiszen egy fantasztikus hangulatú versenyhétvégét kapunk. Szürreális, ami ott történik a rendkívül lelkes és kreatív szurkolók miatt, akiknél nincs jobb. Mintha csak egy sci-fiben találnánk magunkat, annyira magával ragadja az embert.

Természetesen a csapatok is készülnek Suzukára, nemcsak a szurkolók. Jelenleg a McLaren neve mellett áll a legtöbb győzelem Japánban, ahol rekordernek számítanak, és már a 70-es években nyertek, míg a Ferrarinak ez csak a 80-as évek végén sikerült először. Meglehetősen sokat kellett várniuk a nagy áttörésre, de sikerült.

A McLaren 1977-ben ünnepelhetett először, majd több mint 10 év múlva újra. Ugyan 1991-ben és 1993-ban megint a britek nyertek, azt követően újra csak 1998-ban állhattak a dobogó legfelső fokán, majd 1999-ben. Ez volt az a korszak, amikor Mika Häkkinen világbajnok lett, míg 2005-ben egy ideje már Kimi Räikkönen vezetett a helyén.

A 2007-es győzelmük is emlékezetes volt, addig utoljára 2011-ben sikerült ez Jenson Buttonnal. A Ferrari két győzelemmel számol kevesebbet, bár ha ezen a hétvégén behúzzák az első helyet, akkor 8 győzelmüket lesz. Az olaszok ezzel egy 20 éve tartó átkot szakítanának meg, mivel 2004 óta nem nyertek Japán Nagydíjat. 2000 és 2004 között ötször volt övék az első hely, tehát sorozatban öt alkalommal ünnepelhetett a csapat.

A Mercedes és a Red Bull 6 győzelmet számol, tehát adott esetben beérhetnék a Ferrarit. A Red Bull 2009-ben, 2010-ben, 2012-ben, 2013-ban, 2022-ben és 2023-ban nyert, és erre most is nagyon jó esélyük lehet. A Mercedes 2014-ben nyert először, viszont egészen 2019-ig nem is találtak legyőzőre, ami miatt alig pár év alatt megérkeztek a lista első felére. A mai csapatok közül még a Williams van ott három sikerrel, igaz, 1996 óta nem győztek Japánban.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL