A közel-keleti ország 2021-ben rendezett először versenyt, miután eredetileg egy tíz évre szóló megállapodást írtak alá a sorozattal. Abban az évben az utolsó előtti futam volt az övék, míg idén már közvetlenül a bahreini szezonnyitó után vendégül látták a mezőnyt.
Ez nem lesz másként 2023-ban sem, utána viszont könnyen lehet, hogy lesz némi változás a szokványos, szezon eleji versenyek sorrendjét illetően. Időközben ugyanis Ausztrália is szerződést hosszabbított a Forma–1-gyel, és ebben vannak bizonyos kikötések arra, hogy Melbourne többször is otthont adhat majd az idény első viadalának a következő években.
Az általuk kiadott közleményben a következő olvasható: „Az egyezség részeként Melbourne legalább négy alkalommal rendezhet majd F1-es szezonnyitót 2023 és 2037 között, miközben Szaúd-Arábiában tartják majd a 2024-es idény első megmérettetését a ramadán iránti tiszteletből.”
A ramadánra egyébként 2024. március 10-e és április 8-a között kerül majd sor, így elég valószínű, hogy már ez előtt megrendezik az idénynyitót az országban. Ezen információk alapján tehát úgy tűnik, hogy a Forma–1-es idény a következő nagyjából egy évtizedben váltakozó helyszíneken kerül majd megrendezésre.