Néhány hónapja zárult le az FIA vizsgálata, amely megállapította, hogy a Red Bull Racing megszegte a 2021-es költségvetési sapkára vonatkozó szabályokat és a megengedettnél több pénzt költöttek.
Mivel az FIA értelmezése szerint az 1.8 millió dolláros túlköltekezés kisebb szabálysértésnek minősül, hétmillió dolláros pénzbüntetést szabtak ki a csapatra, valamint az aerodinamikai fejlesztésre fordítható idejük tíz százalékától is megfosztotta őket.
Az új szabályok szerint az aktuális konstruktőri világbajnoknak eleve a kevesebb idő állna rendelkezésére a szélcsatornában, a büntetés után viszont a Red Bull mindössze az alap idő 63 százalékát töltheti majd aerodinamikai teszteléssel.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy összesen 320 tesztet futtathatnak le, miközben például a Ferrari tizenkét százalékkal többet.
Adrian Newey, az energiaitalosok tervezője nemrégiben úgy nyilatkozott, ha elég okosan gazdálkodnak a lehetőségeikkel, akkor nem látszik majd meg a teljesítményükön a szankció.
Mclarenes kollégája, James Key nagyjából egyetért ezzel és mint mondta, szerinte jobban át kell majd gondolniuk a fejlesztések során, mire fordítanak energiát.
„Kicsit körültekintőbbe kell megválasztani a prioritásokat. Az elmúlt években az aerodinamikai tesztelési korlátozásokkal, valamint a költségplafon bevezetésével egyébként is alkalmazkodni kellett a helyzethez és mindenki igyekszik kidomborítani az erősségeit“ - magyarázta Key.
„A lehető legtöbbet próbáljuk kihozni a helyzetből, és ha a következő szezonra visszatérsz, magaddal viszed a tapasztalataidat, hatékonyabbá válsz.“
„Egy ilyen büntetés minden csapatra negatív hatással lenne, de a valóság az, hogy meg kell próbálni alkalmazkodni és körültekintőbben megválasztani a csatákat, amelyekbe beleállsz“ - fogalmazott a McLaren műszaki igazgatója.