hero image
Twitter/George Russell

„A Mercedes végre úgy nézett ki, mint egy világbajnok autó“

OLVASS TOVÁBB
FORMA-1

Albon jelezte, nem elégedett a Williamsnél uralkodó helyzettel

FORMA-1

Az F1 után a MotoGP is a Liberty Mediához kerülhet

FORMA-1

Egy érdekes lista élére került a Ferrari és a McLaren

FORMA-1

Villeneuve szerint egyszerű oka van, amiért Verstappen nem lesz a Mercedes versenyzője

Motorsport.hu
2022/05/23 12:13
A brackley-i alakulatnál látták a fejlődést a Spanyol Nagydíjon a szezon első öt versenyéhez képest, Toto Wolff szerint ezt bizonyítja az is, hogy Lewis Hamilton le tudta dolgozni a futam elején összeszedett tetemes hátrányát.

A Mercedes komoly fejlesztési csomaggal érkezett meg a 2022-es Forma-1-es szezon hatodik versenyhétvégéjére és ezzel úgy tűnik, végre sikerült leküzdeniük az idény eleje óta komoly problémát okozó delfinezést is.

Ezzel együtt rémálomszerűen indult Lewis Hamilton versenye, miután az első kanyarokban ütközött Kevin Magnussennel és visszaesett a mezőny végére. A hétszeres világbajnok fejében az is megfordult, ki kellene állniuk, hogy kíméljék a motort, de a csapat másképp döntött.

„Nagyon fontos a versenyző és a csapat közötti dinamika, egyértelmű, hogy az autóban úgy érzed egy ilyen baleset után nem tudod ledolgozni a hátrányt. De Lewis aztán megmutatta, hogy pokolian jó tempót képes diktálni, ez pedig nemcsak neki, hanem nekünk is jót tett“ - nyilatkozta Toto Wolff a Spanyol Nagydíj után.

„Ez jól mutatja a karakterét, azt hiszem 38 másodperces lemaradása volt az utolsó autóhoz képest a defektje után, amivel gyakorlatilag véget ért a játék. Ki gondolta volna, hogy egészen a negyedik pozícióig kapaszkodik vissza“ - fogalmazott a Mercedes csapatfőnöke.

„A W13 végre úgy nézett ki, mint egy világbajnok autó, ami az előző futamokon elképzelhetetlennek tűnt. Ez már emlékeztetett minket az előző évekre, ami nagyon biztató, azt mutatja, hogy újabb lépést tettünk előre“ - vélekedett Wolff.

„Hogy harcolhatunk-e a világbajnoki címért? Fogadni mernék rá, hogy igen. De ehhez olyan autóra van szükségünk, amely képes az első helyeken célba érni. Azt hiszem, van okunk hinni abban, hogy ezt elérhetjük, de persze az esélyek ellenünk szólnak“ - tette hozzá az osztrák.

„Elmondható, hogy az új szabályok bizonyos szempontból váratlan kihívások elé állítottak minket és lépésről lépésre értjük meg, mit kell tennünk ahhoz, hogy visszatérjünk a világbajnoki küzdelembe“ - fejtette ki a csapatvezető, ki természetesen megdicsérte a harmadik helyen záró George Russellt is, miután remek csatát vívott Max Verstappennel.