Az elismert F1-es újságíró, Peter Windsor úgy gondolja, hogy a Red Bull nem annyira bánta, hogy Perez már a Q1-ben búcsúzott Ausztráliában, mert így csökkenhet a csapaton belüli nyomás Verstappenen.

Sergio Perez jól kezdte az évet, ugyanis a második futam, a Szaúd-arábiai Nagydíj után mindössze 1 ponttal volt lemaradva Max Verstappen mögött, a neve mellett pedig egy győzelem és egy második helyezés állt.

Ausztráliában viszont nem tudta folytatni a jó sorozatot a mexikói, hiszen egy elfékezés után már a Q1-ben búcsúzott, a futamon pedig a szerencsére is szüksége volt ahhoz, hogy az ötödik helyen fusson be.

Az elismert F1-es újságíró, Peter Windsor szerint viszont a Red Bull nem annyira bánta, hogy hibázott az időmérőn a mexikói, hiszen Perez most már tudja, hogy „ő nem egy Verstappen”:

„Szerintem igazából a Red Bull megkönnyebbült Perez hibája után, hiszen a Szaúdi Nagydíj győzteseként még olyanokat mondott, hogy megnyerheti a világbajnoki címet. Woah, várj, Sergio, csak nyugodtan! Te a második számú versenyző vagy Max Verstappen mögött.”

„És szerintem ez a hiba olyan volt, mintha találkozott volna a valósággal. Most már tudja, hogy ő nem egy Max Verstappen. Szerintem a Red Bullnál is azért könnyebbültek meg, mert nincs szükségük arra a fajta plusz nyomásra, amit Piastri helyez Norrisra és Russell helyez Hamiltonra a tempójával.”

„A Red Bull ilyen szempontból nagyon óvatos, és bizonyos értelemben Perez Q1-es kiesése csökkentette ezt a nyomást. Ezért az az érzésem, hogy nem igazán bosszantotta őket az időmérős hiba” – mondta Windsor a YouTube-csatornáján.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL