A Williams frissen szerződtetett versenyzője, Alexander Albon elmondta, a Red Bulltól hozott tudását is használja új csapatánál, és bizonyos mértékig ő a felelős azért, hogy milyen teljesítményt nyújt majd a pályán a Red Bull RB18.

Alex Albon a 2020-as év végén elvesztette a Forma-1-es ülését a Red Bull csapatánál, és a 2021-es szezonban a Red Bull teszt- és tartalékpilótája volt, emellett pedig a DTM-ben versenyzett az AF Corse Ferrarival.

Idén újra ott van a száguldó cirkusz mezőnyében, ezúttal már a Williams csapatával, és a brit-thai versenyző a Motorsport.com holland kiadásának adott interjújában arról beszélt, rajta is múlik, hogy hogyan fog teljesíteni az osztrák istálló a 2022-es év elején.

TOVÁBBI HÍREINK

Kulisszatitkok a McLaren bemutatójáról„Igen, elég sokat dolgoztam az RB18-cal is a szimulátorban. Ha jól kezdi a szezont a Red Bull, akkor büszkén vállalom az elismerést ezért, ha viszont nem, akkor az az én felelősségem is. Azt legalábbis tudom, milyen érzés vezetni a kocsit” – fogalmazott mosolyogva a brit-thai.

Azt sem rejtette véka alá a 25 éves versenyző, hogy a Red Bullnál szerzett tudását is használni fogja annak érdekében, hogy minél jobb helyzetbe hozza a Williams csapatát és ezzel együtt saját magát is.

„Természetesen mindent fel fogok használni, amit csak tudok, viszont nem vagyok technikai vagy aerodinamikai szakember. Például nem tudom, pontosan hogyan áll össze a Red Bull hátsó szárnya, csak azt tudom, milyen érzést ad a szimulátorban.”

Pályán az igazi 2022-es Williams, az FW44! - minielemzés„Ilyen szempontból a szimulátor egy elég egyszerű dolog: ott ülsz a monocoque-ban, és két kereket látsz. Innen nézve nem könnyű áthozni technikai dolgokat a Williamshez, de azt persze tudom, hogy hogyan működik a Red Bull csapatként.”

„Ezenkívül már arról is van elképzelésem, hogy mitől ilyen gyors a Red Bull, és hogy hogyan tudnak ilyen köridőket elérni. Eközben azt is látom, hogy a Williams hogyan tud sebességet nyerni, a dolgok pedig szorosan összefüggnek.”

„Remélem, fel tudom használni a tudásomat, és hogy ennek a segítségével még versenyképesebbek tudunk lenni” – nyilatkozta a kétszeres F1-es dobogós.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL