Az Alpine pocsékul kezdte a 2024-es idényt, hiszen négy futam után még pont nélkül állnak. Ez a gyengélkedés pedig máris olyan pletykákat indított útjára, melyek szerint a csapat akár eladósorba is kerülhet a sikertelenség miatt.

Szerdán a Motorsport.com számolt be arról, hogy az Alpine anyacége, vagyis a Renault gondolkodhat az F1-es alakulat eladásán, de csak azzal a feltétellel, ha „az új tulajdonos a belátható jövőn belül a Renault motorjait használná”.

Ez egy elég érdekes kikötés, mondhatnánk, és mint később kiderült, nem is nyugszik valós alapokon, hiszen a pletykák felröppenése után nem sokkal az Alpine egy rövid, de lényegre törő közleményben tudatta mindenkivel, hogy nem eladók.

„Az istálló eladásával kapcsolatos szóbeszédek és hírek hamisak. A csapat egyáltalán nem eladó” – mondta a gárda szóvivője. Ez tehát látszólag máris véget vetett a találgatásoknak, de azért ki tudja, mi lesz később, amennyiben az Alpine teljesítménye az év hátralévő részében sem tud számottevően javulni.

Jelenleg ugyanis övéké a legkevésbé versenyképes autó a rajtrácson, Esteban Ocon és Pierre Gasly pedig különösen rossz versenyt futott Japánban, ahol az ellenfelek sorra előzték őket, a pontszerzésre pedig esélyük sem volt. Ez egy gyári csapattól nyilván elfogadhatatlan, így ha nem akarják eladni, akkor záros határidőn belül javítani kellene a teljesítményen.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL