A 2022-es technikai szabályváltozások miatt természetesen lehetett reménykedni abban, hogy az idei első sprintfutam is jóval izgalmasabb lesz, mint bármelyik tavalyi, amelyek közül talán egyedül az maradt emlékezetes, ahogyan Lewis Hamilton idegből átgázolt a mezőnyön Brazíliában.

Hiába láttunk ismét csatát a futamgyőzelemért Max Verstappen és Charles Leclerc között, a sprintfutam megakadályozott minket abban, hogy az időmérő alapján stratégiai sokszínűséget és izgalmas narratívákat lássunk a vasárnapi versenyen.

Természetesen a formátum furcsaságából eredően nagyon sok feltételes módot kell használnom, és azt is el kell ismernem, hogy semmi nem garantálja, hogy Imolában izgalmasabb versenyhétvégét láthattunk volna a sprint nélkül.

Ennek oka az, hogy az izgalmas vasárnapi futam egyik előfeltételét, az esős időmérő edzést pénteken tartották, szombaton pedig csontszáraz pályán kocsikázott a mezőny, így valószínűsíthető, hogy amennyiben szombaton tartották volna az időmérőt, annak hasonló eredménye lett volna, mint végül a sprintnek lett: egy, az aktuális erősorrendet szinte tökéletesen tükröző, papírforma sorrend.

Tegyük fel, hogy az esős időmérő péntek helyett szombaton történik: mennyivel jobb versenyt láthattunk volna! Carlos Sainznak 2 helyett 1 lehetősége lett volna arra, hogy megmentse a hétvégéjét az újabb időmérős hibája után. Sergio Pereznek szintén sokat kellett volna javítania a 7. helyről annak érdekében, hogy életben tartsa az igencsak halovány esélyeit a világbajnoki címre – amely nem a teljesítménye, hanem pusztán a csapattársa kiléte miatt kérdéses.

Lando Norris, Kevin Magnussen, Fernando Alonso a 2. és a 3. sorból rajtolva mind bepróbálkozhattak volna egy előzéssel az első kanyarban azzal a tudattal, hogy a világbajnoki címért harcoló Leclerc vagy (kisebb eséllyel) Verstappen kénytelen lett volna elengedni őket, nehogy egy meggondolatlan kiesés miatt a másik túl nagy előnyre tegyen szert a pontversenyben.

Még ha ez az elképzelt forgatókönyv nem is valósult volna meg, Imola ismét megmutatta, mi az F1-es sprint legnagyobb problémája: a kiszámíthatósága.

Hiába ad már az első 8-nak pontot az F1, soha senki nem fogja egyetlen egy extra pontért feltenni kockára a másnapi esélyeit egy olyan szezonban, ahol már az első négy versenyen pontot tudott szerezni mind a 10 csapat.

Könnyen lehet, hogy a top10-en kívül vérre menő csaták lesznek a sprinteken a jövőben is. Ez mind szép és jó, de a Mercedes 2014-től 2020-ig tartó dominanciája és a 2021-es szezon véglegesen bebizonyította, hogy hiába vannak kiváló csaták a középmezőnyben, azokra a kutya sem fog emlékezni, és senki nem fog egy AlphaTauri-Haas csata miatt jónak tartani egy futamot.

Hiába érvelnek sokan, köztük az elismert szakkommentátorral, Martin Brundle-lel azzal, hogy szívesebben néznek egy rövid futamot, mint egy szabadedzést, véleményem szerint a sprint semmit nem ér akkor, ha az F1 eredeti szándéka, a látványos kerék a kerék elleni csaták, és a meglepetésszerű teljesítmények helyett csak annyit tud nyújtani, hogy kisimítja az időmérős baklövéseket és hibákat az igazán fontos verseny előtt, mindezt úgy, hogy a csapatok között még jelenleg is meglévő különbségek miatt garantálja a papírforma szerinti rajtrácsot.