A szaúdi sportminiszter, Abdulaziz Bin Turki Al-Faisal azt mondta, nyitott arra, hogy átbeszéljék Lewis Hamiltonnal, hogy milyen fenntartásokkal rendelkezik az országról – Hamilton többször is kritizálta Szaúd-Arábiát az emberi jogok nem megfelelő helyzete miatt.

A Forma-1 idén látogatott el története során másodszor Szaúd-Arábiába, ahol a 2021-es versenyen Lewis Hamilton azt mondta, nem érzi magát komfortosan amiatt, hogy az országban nem megfelelő az emberi jogok helyzete.

Az idei nagydíjhétvégén azt mondta, tartja, amit tavaly mondott, erre válaszul a szaúdi sportminiszter, Abdulaziz Bin Turki Al-Faisal felajánlotta Hamiltonnak, hogy beszéljék át, milyen fenntartásokkal rendelkezik a hétszeres világbajnok az országról:

„Láttam, hogy Lewis milyen megjegyzéseket tett, és azt, hogy problémái vannak néhány szaúd-arábiai dologgal kapcsolatban. Nyíltan és őszintén azt mondtam neki, hogy üljünk le beszélgetni a problémákról, és hogy hol tartunk, mert sok dolgot olvashat az ember Szaúd-Arábiáról, de nem látják a részleteket.”

„Pedig mondhattuk volna, hogy nem akarunk fejfájást, hogy nem akarjuk, hogy a nemzetközi közösség elítéljen minket, ezért nem vitatkozunk. Viszont azért vagyunk itt, hogy nyíltan beszéljünk, az FIA-val és az F1-gyel is.”

„Ezért beszéltem nyíltan a versenyzőkkel, Lewisnak is megmondtam, hogy beszélhet velem, és készen is állok arra, hogy leüljünk egymással. Szerintem sok probléma azért vetül fel, mert nincs kommunikáció és sokan nem értik, hogy mi történik” – idézte az Autosport a sportminisztert.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL