A Haas a Ferrarival azóta áll technikai partnerségben, hogy 2016-ban csatlakozott az F1-es mezőnyhöz. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a Ferrari motorjait és sebességváltóit kapják meg, hanem az úgynevezett „átvihető alkatrészeket" is. Ez magában foglalja a felfüggesztés darabjait és számos mechanikai alkatrészt, ami egy F1-es autóhoz szükséges, de nem tartalmazza az aerodinamikai felületeket, a monocoque-ot és más kulcsfontosságú alkatrészeket.
A Ferrari szélcsatornát is megosztja velük, a Haas Maranellóban létrehozott tervezési központja pedig nagyrészt az olasz csapattól átigazolt személyzetből áll. Ez teljesen legális, mivel függetlenül dolgoznak a Ferraritól, annak ellenére, hogy ugyanazon a helyen vannak. A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner nemrég azt mondta: „Az FIA gyakrabban van nálunk, mint gondolnák. Azért vannak ott, hogy ellenőrizzék a működésünket”.
Az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer meglepődésének adott hangot a Haas idei fejlődése kapcsán. 2021-ben a Haas a konstruktőri bajnokság utolsó helyén végzett, és nem szerzett pontot, de Kevin Magnussen a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon ötödik, majd Szaúd-Arábiában kilencedik lett az erős szezonkezdet során.
„Ez egy kis csapat, amely jól teljesített a tél folyamán az utolsó helyről a harmadik leggyorsabb csapat lett. Szóval egy kicsit meglepő, hogy a Haas egy kis csapathoz képest ott van, ahol van. De bízom benne, hogy az FIA kivizsgálja, és jó következtetésre jut a két autó hasonlósága között" - idézi Szafnauert a RACER.
Szafanuer úgy érvelt, hogy mivel a tervezési információk megosztását megakadályozó szabályzatok ellenőrzése nehézségekbe ütközik, érvek szólnak amellett, hogy változtatásokkal tegyék ezt egyszerűbbé.
„Egy ideális világban a szabályok elég egyértelműek, a nehézséget az ellenőrzés jelenti. Ha tehát a szabályok rendfenntartása lehetetlen, akkor úgy kell megváltoztatni a szabályokat, hogy azok úgy legyenek ellenőrizhetők, hogy a játéktér kiegyenlített legyen” – mondta Szafnauer.
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szintén a szabályok reformja mellett érvel, hogy megelőzzék az ilyen vitákat. „Szerintem reformra van szükség, mert el akarjuk kerülni az olyan jellegű vitákat, mint amilyenek az elmúlt hetekben voltak. Mindenki megérdemli, hogy jól teljesíthessen, és az embereknek elismerést kell kapniuk, ha jó munkát végeztek.”
A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl elmondta, hogy aggodalmai az egész F1-es mezőnyre vonatkoznak, nem kifejezetten a Haasra koncentrálnak. De szerinte a szabályokat meg kellene változtatni, hogy megakadályozzák az ilyennyire kiterjedt technikai partnerségeket.
„A Forma-1-ben legfeljebb az erőforrást és a sebességváltó belső részeit szabadna megosztani. Nem szabadna megosztani semmilyen infrastruktúrát. Az FIA-tól tudjuk, hogy nehéz ellenőrizni, és ha valamit nem lehet ellenőrizni, akkor be kell tiltani. Ez a B-csapatokat túlzottan versenyképessé teszi a hozzánk hasonló csapatokhoz képest, ugyanakkor az A-csapatok is profitálnak belőle, ami még aggasztóbb számunkra” – mondta Seidl.
Az AlphaTauri szintén osztozik a Red Bull szélcsatornáján, és Franz Tost szerint pénzkidobás lenne, ha ezt nem engednék meg. Azt mondja, hogy az AlphaTauri és a Red Bull teljes mértékben betartja a szabályokat, és nincs technikai információcsere.
„Ez egy jó módja annak, hogy együtt dolgozzunk egy másik csapattal. A múltban például mi terveztük a váltónkat, saját szélcsatornánk volt, és ez pénzkidobás. Az az irány, hogy most már minden csapatnak saját szélcsatornával kell rendelkeznie, abszolút pénzkidobás, és a fenntarthatósággal sincs egyensúlyban” – mondta Tost.