Ruanda hamarosan csatlakozhat az F1-et vendégül látó országok sorához Marokkó és Dél-Afrika után, ami történelmi jelentőségű lépés lenne az afrikai kontinens számára. Az ország jelenlegi helyzetét ugyanakkor jól szemlélteti, hogy az egy főre jutó GDP nem éri el az ezer dollárt.
A történet megértéséhez vissza kell tekinteni 1994-re, amikor az országot az emberiség történetének egyik legsúlyosabb tragédiája sújtotta. A népirtás utáni újjáépítés kulcsfigurája Paul Kagame, aki 1994 és 2000 között alelnökként szolgált, majd 2017-ben a szavazatok 99 százalékával elnökké választották, mely pozíciót azóta is betölti.
Kagame megítélése ellentmondásos. Míg egyesek a "haza megmentőjeként" tekintenek rá a népirtás megállításáért, mások politikai ellenfelek bebörtönzésével vádolják. Köztük van Paul Rusesabagina is, aki számos életet mentett meg a vérzivataros időszakban, és akinek története a Hotel Ruanda című film alapjául szolgált. Rusesabagina csak 2023-ban, nemzetközi nyomásra szabadult.
Nemzetközi sportberuházások
Ruanda 2018-ban 40 millió dolláros sportfejlesztési programot indított Szaúd-Arábia és Katar példáját követve. A Visit Ruanda turisztikai szervezeten keresztül több futballcsapatot is szponzorálnak, mindez pedig kifizetődőnek tűnik, ugyanis az Arsenal futballklubbal kötött 6 millió dolláros megállapodás 2021-ben jelentősen növelte az európai turizmust az országban.
2021-ben Ruanda megszervezte első kosárlabda-bajnokságát, a Basketball African League-et is az NBA támogatásával, 2023 februárjában a Tour du Ruanda kerékpárversenynek, márciusban pedig a FIFA közgyűlésének adott otthont. Ugyanebben az évben női kosárlabda Afrika-bajnokságot rendeztek, 2024-ben pedig veterán labdarúgótornát. Idén a Kerékpáros Világbajnokságnak ad otthont az ország.
Az F1 felé vezető út
Decemberben Kigali, Ruanda fővárosa látta vendégül az FIA 120. évfordulós ünnepségét, ahol Kagame megerősítette az ország F1-es ambícióit. A versenypálya építési költségeit 50-80 millió dollárra becsülik, amit Katar finanszírozna, ám emellett a Liberty Mediának egy 40 millió dolláros belépési díjat is ki kellene fizetni
Katar támogatása
Az ország jelentős ásványkincs-készletekkel rendelkezik, beleértve a wolframot, aranyat, ónt, lítiumot és tantált. A fővárostól délre fekvő Bugesera körzetet különleges gazdasági övezetté nyilvánították, amelyet Katar 1,3 milliárd dollárral támogat, de ugyanezen ország felajánlotta segítségét az F1-es pálya megépítéséhez is.
Látható tehát, hogy Ruanda megpróbálja Szaúd-Arábia példáját követni, vagyis a sporton keresztül jobb színben feltölteni az ország állapotát, ám egyelőre még kérdéses, hogy ebben az F1 vezetősége is partner lesz-e, ugyanis egyre többen emelik fel hangjukat a verseny megrendezése ellen.