Alex Albon idén egy szezon kihagyást követően tért vissza az állandó mezőnybe, és a Williams ülésében rögtön bizonyítani is tudott. Talán nem véletlen, hogy ennek megfelelően a mostanit érzi a legjobb évének eddigi karrierje során.

Albont 2020 végén kitette a Red Bull, mivel nem tudta megközelíteni Max Verstappen teljesítményét. 2021-ben aztán maradt a bikásoknál tartalékos, miközben a DTM-ben próbált szerencsét. Amikor azonban George Russell távozásával megnyílt egy hely a Williamsnél, neki sikerült lecsapnia rá.

Idén aztán hiába volt viszonylag gyenge a grove-iak autója, neki több kiemelkedő eredmény is összejött, miközben háromszor került be a pontzónába. „Bizonyos szempontból trükkös volt” – válaszolta az Autosportnak, amikor a szezonjáról faggatták.

„Személyes szempontból azonban igazán pozitív volt. Ez volt szerintem a legerősebb évem a Forma–1-ben. Nem teljesítettem még sok szezont, de a három közül ez volt a legjobb. Sokat sikerült fejlődnöm versenyzőként, és ezt tartom a legfontosabbnak. A korábbi tapasztalataimat ezúttal sikerült megfelelően alkalmaznom.”

„Úgy érzem, a legtöbbet hoztam ki belőle. A kívülállók számára azonban nehéz pontosan megítélni, milyen is volt. Nekem a kormány mögött azonban tényleg pozitívnak érződött.”

Albon elmondta azt is, hogy a Red Bullnál korábban elvesztett önbizalmát most sikerült visszaszereznie. „Úgy hiszem, a legfőbb dolog az a magabiztosság, úgy vélem, visszaszereztem, és ez számít igazán.”

„Idén uralni tudtam az autót, el tudtam vinni a határig. Ezzel pedig 2020-ban kicsit küszködtem, elkezdtem elveszíteni az uralmam felette, és ezért nem tudtam azt kihozni belőle, amit akartam. Bizonyos értelemben csak reagáltam a dolgokra 2020-ban, hagytam, hogy a kocsi tegye a dolgát, én meg reagáltam rá.”

„Idén ezzel szemben oda helyeztem az autót, ahová akartam. Pedig nem arról van szó, hogy stabilabb lett volna, nem. Csak egyszerűen amint beleültem, egyből jónak éreztem. Utána ebből építkeztem tovább. Minden egyes futammal több önbizalomra tettem szert, és persze a jó eredmények is segítettek.”

Valójában már a bahreini nyitóhétvége, ahol bejutott a Q2-be és a 14. helyre kvalifikált, segített neki beindítani az idényét. „Bahrein egy igazi fordulópont volt. Picit még ideges voltam a kihagyás után, így szerettem volna jól kezdeni, hogy lenyugtassam magam.”

„Aztán rögtön a Q2-be kerültem. Sokat jelentett, főleg a kihagyott idény fejfájásai után. Ott viszont egyből éreztem, hogy a csapat mögöttem áll, támogat, majd jött az eredmény, ami akkor váratlan is volt. Ezzel igazán jól kezdődött minden. Azonnal meglett az önbizalom. Utána már tudtam erre építkezni.”

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL