Max Verstappen az Abu Dzabi Nagydíjon rendkívül szerencsés volt, hiszen tökéletesen jött ki számára Nicholas Latifi balesete, majd az is, hogy az utolsó kör előtt jött be a biztonsági autó az év utolsó futamán.
A Red Bull teszt- és tartalékpilótája, Alex Albon pedig úgy véli, hogy a karma ezzel „fizette vissza” az év korábbi részében elszenvedett balszerencséjét – Bakuban defekt miatt az élről esett ki a holland, Silverstone-ban kiesett, miután összeért Hamiltonnal, Magyarországon pedig Bottas hibájának következtében sérült meg komolyan a kocsija.
„A történet mindkét oldalát megértem, de azt kell mondanom, kicsit hiszek a karmában. Úgy érzem, hogy sok döntés és pillanat nehezítette meg Max helyzetét 2021-ben” – kezdte a brit-thai versenyző.
„Csak nézzük meg Silverstone-t, Magyarországot, Dzsiddát, sőt még az első kört is Abu Dzabiban. Tehát igen, az utolsó pillanatban hihetetlenül szerencsések voltunk, ugyanakkor ki is érdemeltük a szerencsét.”
„Semmi bajom Lewisszal és a Mercedesszel, de bizonyos szempontból a karma kárpótolta a csapatot azon a vasárnapon. A legtöbb dolog kiegyenlítődik a szezon folyamán” – magyarázta az F1-be visszatérő pilóta.
Albon pedig hiába nem volt a mezőny rendszeres tagja, keményen dolgozott az RB16B finomhangolásán az év folyamán, és büszke arra, hogy valamekkora mértékig hozzájárult Verstappen világbajnoki címének megszerzéséhez.
„Kitűnő érzés számomra, hogy Maxnak sikerült megnyernie a világbajnoki címet. A srácok hihetetlenül keményen dolgoztak, nemcsak én, hanem a gyárban dolgozó összes alkalmazott is.”
„És igen, fantasztikus érzés, hogy ennek meglett az eredménye. Még ha 0,1 százalékkal járultam is hozzá az eredményhez, ez azt bizonyítja, hogy nem volt hiábavaló a munkám, és nagy elégedettséggel tölt el ez a siker.”
Albon azt is hozzátette a Motorsport.com holland kiadásának adott interjújában, hogy a szezon utolsó két hétvégéjén újabb fokozatba kapcsoltak, és a bajnoki harc miatt egy kicsit alakítottak a 2022-re való felkészülésük tervein is.