Az 1994-es szezon több mint tragikus volt, Ayrton Sennát is elvesztette a sport, akit a valaha volt legjobbnak tartanak. Ekkoriban kevésbé volt benne a levegőben, hogy tragédia történhet, majd jött a tragikus imolai hétvége. Először Ratzenberger hunyt el, egy nappal utána pedig Senna vesztette életét, szintén balesetben.
Senna erősen gondolkozott azon, hogy ne üljön autóba a történtek miatt, és ha akkor félreáll, még mindig élhetne. Ennyin múlt az élete, ő azonban inkább a versenyzés mellett tette le a voksát. A lehető legrosszabbul kezdődött az év számára, mert az első két futamon kiesett, és Imolában sem volt ez másképp, viszont ezzel az életével fizetett.
A mezőny így teljesítette végig a szezont, felfoghatatlan volt, ami történt. Ezúttal az abban az évben megrendezésre került Japán Nagydíjról nézhetünk meg egy jelenetet, amit imádni fogtok, mert tele van akcióval. Egy kis hangolódás a folytatásra, ugyanis hamarosan Japánban fog versenyezni az F1-es mezőny.
Az 1994-es versenyt végül Hill nyerte 3,3 másodperccel Schumacher előtt, majd jött Alesi. A Ferrari francia pilótája ádáz csatát vívott a hatalmas esőben Mansell Williams-Renault-val, ami végül a negyedik helyen ért célba, közvetlen Eddie Irvine előtt. A legjobb 10-ben még Frentzen, Häkkinen, Fittipaldi, Comas és Salo voltak ott.
Ami pedig Alesi és Mansell között zajlott a nagy esőben, az szenzációs volt. Akkoriban ezek az autók még alkalmasabbak voltak erre, ma már ekkora esőben nem engedik el a mezőnyt. Más időket írtunk, mások voltak a szabályok, többet kockáztattak, így nyilván veszélyesebb is volt az F1, más szempontok miatt is. Ha kíváncsiak vagytok a nagy csatára, csak kattintsatok erre a linkre.