hero image

Alonso a 2 pontos kezdés ellenére: „2012 óta nem volt versenyképesebb szezonrajtom!”

OLVASS TOVÁBB
FORMA-1

Verstappen ellen több mint nehéz az élet a pályán (videó)

FORMA-1

Videón Gasly hatalmas előzése Abu Dhabiból, majd kapott egy pofont

FORMA-1

Hamilton nagyot előzött Abu Dhabiban, majd jött a hiba

FORMA-1

Max Verstappen inkább meg sem szólalt

Motorsport.hu
2022/05/08 14:45
Az Alpine versenyzője, Fernando Alonso rendkívül elégedett az autójával, elmondása szerint 2012 óta nem érezte ennyire versenyképesnek a kocsiját, a pechet pedig már le is tudta erre az évre – legalábbis reményei szerint.
Ajánlott Hatalmas Ferrari-becsapódás az Abu-Dzabi Nagydíj második edzésén! (videó)

Bár csak 2 ponttal rendelkezik 4 versenyt követően Fernando Alonso, így sem csalódott a kétszeres világbajnok spanyol, aki a miami versenyhétvégén a kocsiját méltatta, és reméli, erre az évre már le is tudta a balszerencsét.

„Nyilvánvalóan kicsit furcsa, hogy csak két pontom van a világbajnokságban, miután valószínűleg az utóbbi 10 évben, talán 2012-től számítva ez volt az eddigi legversenyképesebb szezonrajtom.”

„Egy ideje nem éreztem annyira versenyképesnek a kocsim, mint most. Viszont azt gondolom, egyes történések nagyon pechesen alakultak számunkra. Szaúd-Arábiában simán meglett volna 6 pont, Melbourne-ban az időmérőn voltak gondjaink, az imolai versenyem pedig egy körig tartott.”

„Szóval szerintem csak idő kérdése, hogy mikor kezdenek el jönni az eredmények. Erősen és gyorsnak érzem magam. A kocsit is jó érzés vezetni, ezért nagyon várok minden egyes hétvégét.”

„Egy szezon folyamán pedig jó és rossz dolgok is történnek veled, a 23 futam pedig kompenzálhat. Tehát azt gondolom, hogy a pechet már ki is pipáltam erre az idényre” – tette hozzá Alonso.

A spanyol versenyző a Miami Nagydíjon a 11. rajthelyet szerezte meg, így van esélye arra, hogy vasárnap növelje az idei pontjainak számát. A verseny 21:30-kor fog rajtolni.