Csütörtökön érkezett a bejelentés, hogy Fernando Alonso új szerződést írt alá az Aston Martinnal legalább 2026 végéig. Azt is elárulta, mikor született meg benne a döntés.

Fernando Alonso marad a Forma-1-ben, sok rajongója örömére. A kétszeres világbajnokot azonban nem csak az Aston Martin kereste, nyílt titok volt, hogy a Mercedes szívesen látná Lewis Hamilton helyén. Így magyarázta döntését:

„Alapvetően nem sok változott a részemről az autó februári bemutatója óta. Akkor azt mondtam, hogy pár versenyt akarok várni, és utána dönteni a jövőmről, mivel egyre intenzívebb lesz a versenynaptár.”

„Gyorsan rájöttem, hogy a Forma-1 szeretete és elköteleződésem az Aston Martin felé kicsit sem csorbult, de rengeteg időt és energiát követel ebben az osztályban versenyezni. A döntésem Ausztráliában született meg, ott jöttem rá, hogy Forma-1-es pilóta akarok maradni, onnantól pedig minden nagyon gyorsan történt.”

„A csapatnak és nekem is ugyanaz volt a célunk, én maradni szerettem volna, ők meg akartak tartani. Ha van ilyen kölcsönös akarat, akkor lehet találni megoldást. Örülök, hogy maradhatok, mert otthon érzem magam.”

„A hűség is sokat számít nekem. Sokat értünk el azóta, hogy nagyjából másfél éve elkezdtünk együtt dolgozni. Úgy éreztem, hogy még mindig az utunk elején vagyunk és most még nem akarom elhagyni a csapatot.”

Alonso 2026-ban már 45 éves lesz – az 1970-es évek eleje és Jack Brabham óta nem volt ilyen idős versenyző a Forma-1-ben. Arra a kérdésre, hogy akár később is bírni fogja-e, így felelt: „A dolgok jelen állása szerint nem tudom, mikor fejezem be. 2025-ben és 2026-ban biztosan nem. Az is az egyik motivációm, hogy kíváncsi vagyok, hogy néznek majd ki az új generációs autók 2026-ban és hogy mit érhetünk el a Hondával.”

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL