hero image
dppi

Alonso: Ezt nem lehet tanítani, Verstappennek és nekem is belülről jön!

Az Aston Martin versenyzője, Fernando Alonso szerint nem lehet megtanítani, hogyan lehet mindent kihozni az autóból, neki és Verstappennek is belülről jön ez a kvalitás.

Fernando Alonso 2023-ban már nem az Alpine, hanem az Aston Martin csapatát fogja erősíteni. Bár a kétszeres világbajnok már 41 éves, azonban így is remek idény áll mögötte, és továbbra sem kopott a tempója.

Az egyik kvalitását pedig új állomáshelyén is alkalmazhatja: Alonso híres arról, hogy gyorsan megtalálja a kocsi határait, ezt pedig a spanyol szerint nem lehet tanítani, benne és Verstappenben egyszerűen megvan ez a képesség:

„Szerintem ezt nem lehet tanítani, ennek belülről kell jönnie. Azt gondolom, ez Maxnak is megy, mindig is ment neki. Már a gokartos korszakában is jellemző volt rá a dolog, és ez máig sem változott, szóval ez senkit nem lephet meg” – mondta a Speedcafe.com-nak.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL