Alonso kapcsán ismét sok volt a pletyka az esetleges újabb csapatváltás kapcsán, de ez nem következett be. Helyette inkább maradt az Aston Martinnál, meghosszabbította a szerződését, mellyel valószínűleg még többet fog keresni, és bízik abban, hogy végre egy igazán versenyképes autót kaphat.
Lehetséges, hogy a Mercedeshez vagy a Red Bullhoz szerződhetett volna, de nem kockáztatott. Igaz, a Red Bullnál kevésbé vállalt volna kockázatot, maximum Vestappen miatt, aki hasonló szinten lehet, mint ő, míg a jelenlegi csapattársa közelében nincs ennek, ami megint csak más helyzetet teremt.
Alonso a pályafutása alatt a Ferrarinak is versenyzett, és majdnem felért velük a csúcsra, Már 2010-ben megtehette volna ezt, de nem volt szerencséje, míg 2011-ben visszaesett a csapat teljesítménye, addig 2012-ben és 2013-ban ismét második lett Alonso, amire azóta sem volt példa a pályafutásában.
2013-ban a Kínai Nagydíjon ünnepelhette a 200. nagydíját, ami olyannyira jól sikerült, hogy megnyerte azt. Ez volt pályafutása 31. győzelme, míg a Ferrari csapatként 220. alkalommal volt ott a dobogó legfelső fokán, addig a Mercedes csak a 10. rajtelsőségét ünnepelhette, amiből azóta 137 lett, köszönhetően a domináns időszaknak.