Alonso ellentmond a korának, és a fiatalok sem tudnak vele mit kezdeni. Noha már a 40-es éveiben jár, továbbra is rendkívül gyors a Forma-1-ben, apró jeleket sem lehet látni, hogy lassulna, vagy gondjai lennének.
Az állóképessége is top, köszönhetően annak, hogy fiatalkora óta egészségesen él, rengeteget kardiózik. Fejben pedig még inkább ott van, így az elméje által más szinten tudja tartani magát, akár a következő években is.
Könyörögnek neki, hogy maradjon még egy kicsit, és az Aston Martin nélküle nem kis bajban lenne. Szó szerint ő viszi a hátán a csapatot, maximálisan megérdemli a magas fizetést, vagy még többet is.A Brazil Nagydíjon sem kellett csalódnunk, azonnal élt a lehetőséggel, és parádés teljesítményt nyújtott. Nem lehetett vele mit kezdeni, kinézete magának a harmadik helyet, és végül megszerezte.
A befutó után a harmadik helyét a csapatnak, a gyárnak ajánlotta, és olyan nyugodt volt, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. A csapattagok közben őrjöngtek, több mint boldogok voltak.