Január 1-e óta már hivatalosan is az Aston Martin versenyzője Fernando Alonso, aki többéves megállapodást kötött a korábban Sebastian Vettelt is alkalmazó csapattal.
A kétszeres világbajnok tavaly rendkívül peches volt, összesen hatszor kellett idő előtt feladnia a versenyt az Alpine-nal, többek között az erőforrás megbízhatatlansága miatt.
A spanyol The Obejctive pedig arról ír, hogy Alonso már elő is állt egy követeléssel az Aston Martin irányába: az engedélyezett három erőforrás helyett négy motort akar használni 2023-ban.
A portál szerint a motorpartner Mercedes és az Aston Martin sem vette pozitívan Alonso kívánságát, hiszen a Mercedes már elkészítette a tervét az előttünk álló szezonra, és a spanyol miatt könnyen lehet, hogy alakítaniuk kell a terveken.