Daniel Ricciardo a Red Bullnál volt a legjobb, és azzal, hogy elhagyta az osztrákokat, mélyrepülésnek indult a karrierje.

Ha visszaforgathatnánk az idő kerekét, talán Daniel Ricciardo nem váltott volna csapatot 2018-ban. Már csak az aláírás hiányzott az új szerződéséről a Red Bullnál, a bejelentéssel kapcsolatos videót is elkészítették, amikor az ausztrál úgy döntött, kiszáll az üzletből, és inkább a gyári Renault versenyzője lesz.

Sokan nem értették, miért csinálta ezt Ricciardót, aki mindvégig tagadta, hogy a pénz miatt váltott volna. A francia gyártó óriási összeget fizetett neki, bár a Red Bullnál sem panaszkodhatott, ahol azóta sem volt olyan erős csapattársa Verstappennek. Igaz, erre most nincs is olyan nagy szüksége olyan nagy az előnyük.

Ricciardo mindössze két évet töltött el a Renault-nál, majd a McLarenhez szerződött, ahol ugyancsak nem jött ki számára a lépés. Egy futamgyőzelme volt a két év alatt, de azon kívül nem állt dobogóra. Valami ott ismét megtörténhetett benne, rá sem lehetett ismerni, annyira küszködött a volán mögött.

2023-ban csak beugró volt, míg 2024-ben állandó ülést kapott, de még pontja sincs, és nem kizárt, hogy az idény vége előtt leváltják, amivel véget érhet a királykategóriás pályafutása. A 2018-as Kínai Nagydíjon azonban nagyot ment, sorra előzgette az autókat, és akkoriban senki sem tudta úgy kifékezni az ellenfeleket, mint ő, de ez már a múlt.  

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL