13 évvel ezelőtt ezen a napon Sebastian Vettel nem talált legyőzőre a Forma-1-ben, ami viszont már több szempontból is a távoli múlt.

Vettel nagyon hamar ért fel a csúcsra a Forma-1-ben, talán túlságosa is. 2007-ben még a 14. helyen zárt, ami az első éve volt a kategóriában, majd 2008-ban megszerezte az első győzelmét a Toro Rossóval, és 8. lett a bajnokság végén. 2009-ben, a Brawn GP évében pedig akár bajnok is lehetett volna, de akkora volt a Honda-jogutód előnye az évad első felében, hogy a pontelőny kitartott a végéig.

2010 és 2013 között azonban nem talált legyőzőére, nagyban köszönhető mindez Adrian Newey autóinak, aki olyan autókat tervezett, melyek messze megelőzték a mezőnyt. Még ha ez nem is minden idényre volt igaz, és Fernando Alonso kétszer is rendkívül balszerencsés volt a Ferrarival, Vettel gyorsan négyszeres világbajnokká vált.

Más kérdés, hogy azt követően már nem ért fel többé a csúcsra, sőt, 2014-ben csak 5. lett, és átszerződött a Ferrarihoz. Sok kritikát kapott, voltak, akik csalódtak benne, és azok sem voltak kevesen, akik szerint megnyerhette volna a címet az olaszokkal. 2022 év végén elköszönt, elég volt számára a Forma-1-ből, és nem reális arra gondolni, hogy visszatérhet, mint anno Michael Schumacher.

2011-ben azonban ezen a napon nagyon boldog lehetett, mert megszerezte pályafutása 12. győzelmét. Malajziában ünnepelt Button és Heidfeld előtt, aki 13x állt fel a dobogóra, ami egyúttal az utolsó is volt számára. A Red Bull pedig csak 17. alkalommal nyert, jelenleg már 116-nál tart, ami megint csak beszédes. Ezen a hétvégén jubilált a Renault gyári csapatként, ugyanis 100. alkalommal voltak dobogósok, míg motorgyártóként a 132. győzelmüket húzták be.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL