Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack szerint nem lehet komolyan venni azokat a csapatokat, amelyek a hangzatos terveiket nem támasztják alá megfelelő befektetéssel, és odaszúrt Fernando Alonso korábbi csapatának, az Alpine-nak is.

Amikor a Renault 2021 előtt Alpine-ra keresztelte át a gyári csapatát, az új vezérigazgató, Laurent Rossi egy 100 futamos tervet nevezett meg, amelynek végére a csapatnak a világbajnoki címért kéne harcolnia.

Otmar Szafnauer a Motorsport.com-nak úgy fogalmazott, hogy a 2023-as szezon előtt már „80 alatt” vannak a tervet illetően, de Mike Krack szerint az Alpine nem tudja alátámasztani az optimizmusát, szemben az Aston Martinnal.

„Mi komolyabban vesszük ezt” – nyilatkozta a spanyol AS-nek arra a kérdésre, hogy miért kéne az embereknek az Aston sikerére fogadniuk. „Nekünk hiteles ambícióink vannak, senki nem fektetett annyit a sikerhez szükséges eszközökbe, mint mi.”

„Sokan mondják azt, hogy 3 éven, 100 futamon belül nyerni fognak, de pontosan mit is tesznek azért, hogy ezt el is érjék? Mi új gyárat, szélcsatornát, szimulátort építünk, óriási beruházásokról van szó.”

„Ezért döntött ilyen gyorsan Fernando (Alonso) is, sőt, nem is kellett meggyőznünk a projektünk hitelességéről, a kiterjedt kapcsolatrendszerével már korábban meggyőződött arról. Mi nem csak beszélünk, hanem cselekszünk is.”

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL