Érdekes lesz látni, hogyan reagál majd Lewis Hamilton az utolsó futamára a Mercedesszel, miután úgy döntött, mégsem a német gyártótól vonul vissza. Sokáig úgy tűnt, nem lesz változás Hamilton karrierjében, és ez egy igen kerek lezárás lett volna, mert eddig csak Mercedes motorokkal hajtott autókat vezetett.
A Ferrarinak azonban ő sem tudott nemet mondani, és nincs veszítenivalója, mert már mindent elért, amit akart. Ami korábban nem sikerült Alonsónak, Massának és Vettelnek, az lehetséges, hogy Hamiltonnak már messze. A spanyolt és a brazilt egy hajszál választotta el attól, hogy bajnok legyen az olaszokkal.
Hamilton fejben talán már félig a Ferrarira koncentrál, különleges lesz látni a legendás overálban, óriási lesz a felhajtás körülötte. Valószínűség ilyen felhajtásban még neki se volt része, mint amiben része lesz az év végétől, amikor már ott lehet Maranellóban, és megkezdheti a munkát az új csapatával.
Jelenleg azonban a Mercedes versenyzője, és egy igen komoly céges autóval pózolt. A Mercedes AMG GT 63 egy rendkívül erős autó, aminek már a megjelenése is félelmetes, nemcsak a hangja. Passzol Lewis egyéniségéhez, akárcsak a farmeres szett, amivel sokan mások is egyetértenek a bejegyzés hozzászólói között.