A Forma–1 technológiai vezetője, Pat Symonds új részleteket árult el arról, hogy pontosan milyen autókat is láthatunk majd felállni a 2026-os F1-es szezon első versenyének rajtrácsára.

A bajnokság új motorformulát vezet majd be 2026-ban, ami 12 év után az első komoly változtatás lesz ezen a téren. Az új hajtóegységek lényege, hogy nagyjából fele-fele arányban kap benne helyet a hagyományos belső égésű, illetve az elektromos oldal.

Mindez azonban aggodalmakhoz vezetett egyesek részéről, és sokan úgy vélik, a következő generációs autók nem lesznek olyan erősek, mint a jelenlegiek. Symonds most erre igyekezett rácáfolni. „A ’26-os autó esetében ezer lóerő felett leszünk, és azt akarjuk, hogy ennek nagyobb része érkezzen az elektromotorból” – mondta a sorozat hivatalos oldalának a szakember.

„Jelen pillanatban az autók esetében nem létezik turbólyuk, mivel egy elektromotor van a turbón. A turbólyuk pedig egyébként sem olyan, mint a régi időkben.” A motorformula átalakítása mellett az autók is változni fognak, 2022 után ismét. Symonds szerint ezen a téren még több a munka, az F1 pedig szeretné csökkenteni a gépek tömegét, aminek kapcsán sok pilóta panaszkodott az utóbbi években.

„Csökkenteni akarjuk a leszorítóerő mértékét. Az egyik oka annak, hogy az autók most annyira nehezek, az az, hogy nagyon komoly leszorítóerőnek vannak kitéve. Ha viszont ezt csökkentjük, akkor kicsikét többet is fognak csúszkálni. Ez pedig nagyobb hangsúlyt helyez majd a versenyzőre. Ez fontos tényező. A pilóták a hősök, ők a szuperemberek, akiket reklámozni akarunk. Ebből a szempontból tehát szerintem jó irányba haladunk.”

A 2026-os motorformulával együtt több gyártó is beszáll a szériába. Megérkezik az Audi, miközben visszatér a Ford és a Honda, a Cadillac pedig 2028-tól szeretne jönni. Symonds szerint az új belépők bevonzásának egyik kulcsa az volt, hogy megfizethetőbbé tegyék az F1-et, miközben technológiailag relevánsak maradnak.

„Ez technológia észszerű költségek mellett. Sokat beszélünk a 2022-es autóról és arról, hogyan javított a versenyzésen. A költségsapka azonban nem igazán kapja meg a neki járó elismerést, pedig az alapvető fontosságú a jövő Forma–1-e szempontjából. A legutolsó csapatom a Williams volt, ahol folyamatosan a csőd szélén álltunk. Aztán nem sokkal azután, hogy elmentem, bajba is kerültek. El kellett adniuk a csapatot és nem voltak ezzel egyedül. A csapatok a túlélésért küzdöttek.”

„Hét év leforgása alatt viszont sikerült az összes istállót félmilliárd dolláros vállalkozássá tenni, ami lenyűgöző. És ennek egy nagy részét a költséglimitnek köszönhetjük. Ha most gyártókról beszélünk, ők azt mondják, hogy »igen, ez izgalmas technológia és még az ára sem nevetséges«. Nem kell százmillió dollárokat beleölni, de kihasználhatjuk azokat a területeket, melyek érdekelnek minket.”

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL