Az idény korábbi szakaszában híre ment annak, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség kapcsolata talán nem a legjobb a Forma–1 vezetőivel, miután az irányító testület például már idejekorán közzétette a 2023-as versenynaptárat, miközben korábban ez mindig az F1-gyel közösen történt.
Ráadásul az FIA állítólag nem kérdezte meg a csapatokat arról, hogy mit szólnának a szezon végi USA, Mexikó, Brazília triplahétvégéhez, ami még több olajat öntött a tűzre. Korábban ráadásul a jövő évi sprintfutamok számának elfogadása körül is voltak viták, mert egyesek azt feltételezték, hogy az FIA több pénzt akar magának.
Emellett a szövetség emberei az idei szezonban hoztak néhány olyan döntést, amelyek talán rontották a sorozat imázsát, mint például a belga és olasz időmérők utáni késlekedés a hivatalos rajtrács közzétételével, vagy ott volt az Olasz Nagydíj biztonsági autó mögötti befejezése is.
Hiába azonban a látszólagos ellentétek, ben Szulajem meg van róla győződve, hogy nincsenek ellentétek a két fél között: „Én ezt nehezen értem; honnan jönnek ezek? Elmondom, milyen a kapcsolatom a FOM-mal: kétnaponta szoktam beszélni Stefanóval [Domenicali]. Ha én nem hívom, akkor hív ő. Ez így szokott lenni a megbeszélések és döntések előtt is” – mondta a Motorsport.com-nak az FIA elnöke.
„Ez egy házasság, ami ráadásul sokáig fog tartani és erős.” Azt viszont ő is elismerte, hogy azért nem mindig értenek egyet mindenben Domenicalival. „Lehetnek bizonyos problémáink, de ez nem jelenti azt, hogy rossz a kapcsolatunk.”
„Vannak kérdések, vannak kérvények, de a kapcsolat sosem volt még ilyen jó. Miért? Mert a sportot helyezem előtérbe. Hallgatunk és figyelünk egymásra, és tudjuk, hogy ennek a házasságnak fent kell maradnia és tovább kell mennie. Őszintén szólva pedig csak egyre erősebb lesz. Ez egyértelmű” – öntött tehát tiszta vizet a pohárba ben Szulajem.