Mohammed bin Szulajm, az FIA elnöke nyíltan támogatását fejezte ki az Andretti Cadillac Racing pályázata iránt, majd hozzátette, a döntés meghozatalakor a józan észt kell használni.

"A kiválasztási folyamat nagyon alapos és egyértelmű, ennek értelmében nem utasíthatunk el egyetlen csapatot sem, ha az teljes mértékben megfelel a részvételi kritériumoknak", kezdte.

"A szabályzat szerint legfeljebb 12 csapat vehet részt a bajnokságban, és ugyan egyelőre még nem adtunk engedélyt senkinek sem, de hogyan utasíthatnánk el a GM-et? A józan észt kell követni. a GM pedig egy igazi nehézsúlyú cég, és ha jönnek az Andrettivel, az jó nekünk."

"Amikor az Andretti bejelentette a szándékait, azt mondtuk, hogy olyan csapatra van szükségünk, amely az autógyártó támogatását élvezi, és ezt meg is kapták. Nagyra értékelem a kitartásukat."

"Nem hibáztatom az egyes csapatokat, azért, mert nem akarnak új ellenfelet látni, sokan a saját világukban szeretnek élni, ahol minden ismerős, ahol nem jöhet kívülről senki, aki kihívást jelenthet, de úgy gondoljuk, most a legkedvezőbbek a feltételek ahhoz, hogy új résztvevők jelenjenek meg a Forma-1-ben", mondta Szulajm.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL