A Nemzetközi Automobil Szövetség nemrég közzétette a 2023-as szezonra vonatkozó nevezési listát, melyből többek között kiderül, milyen rajtszámot választott magának a debütáló Nyck de Vries.

A holland versenyző az AlphaTaurinál mutatkozhat majd be teljes szezonos pilótaként, bár nem a jövő évi Bahreini Nagydíj lesz majd az első futama, hiszen idén Olaszországban már átesett a tűzkeresztségen a Williams színeiben.

Az új versenyzőknél azonban mindig egy érdekes kérdést jelent, hogy milyen rajtszámot választanak maguknak, hiszen az F1-ben már jó néhány éve állandó rajtszámok vannak, és ezek csak akkor válnak elérhetővé mások számára, ha két egymást követő évben senki sem használja őket.

De Vries most pedig pont egy ilyen számot választott, hiszen kiderült, hogy a 21-es lesz az övé 2023-tól kezdődően. Ezt legutóbb még Esteban Gutierrez használta 2016-ban. A másik két újonc, Oscar Piastri és Logan Sargeant már korábban hírül adta, hogy a 81-es, illetve a 2-es kerül majd fel az autójukra.

Egy másik érdekesség emellett az, hogy a Red Bull által használt motorok elnevezésébe visszatért a Honda. Miközben idén, a japánok „kivonulása” után csak az RBPT, azaz Red Bull Powertrains rövidítést használták, most már ismét Honda RBPT-nek nevezik hivatalosan a bikások erőforrásait.

Ez pedig vélhetően annak köszönhető, hogy a két fél korábban 2025 végéig hosszabbította meg technikai partnerségét, így a Red Bull motorjait továbbra is a Honda gyártja és készíti fel.

Végül pedig van még egy, szintén apró változás a nevezési listán. A Haashoz az idei szezon végén megérkezett főszponzornak a MoneyGram, akik 2023-tól már a hivatalos csapatnévben is szerepelnek, ami azt jelenti, hogy a folytatásban MoneyGram Haas F1 Team lesz az amerikai alakulat megnevezése.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL