Múlt héten tört ki az orosz-ukrán háború, és bár pontos adatokat nem ismerünk, azt biztosra lehet venni, hogy napi többszáz ember veszti életét a csatában, miközben közvetett módon a gazdaságra is komoly hatással van a háború.
A Forma-1 úgy reagált a történésekre, hogy (a WTCR-hez) hasonlóan kiadtak egy közleményt, amelyben azt írják, jelenleg lehetetlen megrendezni az orosz versenyt, a Haas pedig eltávolította a felületeiről a névadó szponzorjának, az Uralkalinak a logóit, ennek kapcsán Nyikita Mazepin ülése is veszélybe került.
A Forma-1 korábbi tulajdonosa, Bernie Ecclestone pedig nyilvánosan védelmébe vette Oroszország elnökét, Vlagyimir Putyint, akit egy egyenes és becsületes embernek tart, sőt két évvel ezelőtt azt mondta róla, hogy ő lenne Európa számára az ideális vezető.
„Emberként nagyon egyenesnek és becsületesnek tartom őt. Pontosan azt tette, amit mondott, hogy tenni fog, mindenfajta vita nélkül” – mondta a Forma-1 korábbi tulajdonosa a Radio Timesnak, majd az Orosz Nagydíj lefújására tért rá, amit túl korai lépésnek tart:
„Hogy tudod megítélni azt, ami jelenleg történik? Talán vannak olyan emberek, akik azt gondolják, hogy Oroszország helyesen járt el” – mondta Ecclestone, majd amikor a riporter rávilágított arra, hogy azt követően támadta meg Ukrajnát, hogy azt mondta, nem fogja, így válaszolt: „Néha változnak a körülmények.”