Carlos Sainz 2021-ben Sebastian Vettel helyére érkezett a Ferrarihoz, a Scuderia pedig két évre, 2022 végéig szóló kontraktust kötött a spanyol pilótával. Sainz 2021-es szezonja pedig kitűnően sikerült, így sokat hallani mostanában arról, hogy hosszabbíthat vele a Ferrari.
Sainz négy dobogós helyezést szerezve még a 2024 végéig szerződéssel rendelkező Charles Leclerc-t is meg tudta előzni a pontversenyben, a sportigazgató Laurent Mekies pedig Abu Dzabiban azt mondta, a lehető legjobb Sainz és Leclerc kapcsolata.
A decemberi, szokásosnak mondható szezonvégi médiabeszélgetésen Binotto elmondta, az a terv, hogy leülnek tárgyalni Sainzcal, és megpróbálnak megállapodni a spanyollal a hosszabbításról.
„Ahogy az utolsó futamon is elmondtam, a tél folyamán fogunk tárgyalni vele a szerződése meghosszabbításáról. Idővel le fogunk ülni tárgyalni, hogy megértsük az álláspontokat. Az nem kérdés, hogy remekül teljesített a szezon folyamán, jól tudott beilleszkedni a csapatba, és a pályán és azon kívül is kiváló teljesítményt nyújtott.”
„Szóval kétségtelen, hogy le fogunk ülni tárgyalni, és megpróbálunk megállapodni. Ez a téli tervünk részét képzi” – idézte Binottót a Motorsport.com.
A Ferrari csapatfőnöke egy kérdésre válaszolva elárulta, hogy egyelőre nem kezdték meg a tárgyalásokat, de véleménye szerint egy „könnyű tárgyalás” vár rá.
„Szeretnék majd leülni vele, egyelőre nem kezdtük meg a tárgyalásokat. Nem tudom, hogy magánemberként és versenyzőként milyen gondolatok forognak Carlos fejében. Tehát egyelőre nem tudok semmit mondani.”
„Először szeretném megérteni, mennyire elégedett, átbeszéljük majd a szezont, és előretekintünk a jövőbe. Kétségtelenül hiszem, hogy egy könnyű tárgyalás lesz, de egyelőre még nem jutottunk el eddig.”