A napilap szerint, Binotto lényegében már csak egy lépésre van attól, hogy elhagyja az istállót. Sőt, az online megjelent cikkükben arról írnak, hogy Binotto akár órákon belül be is jelentheti lemondását. Ezt az információt pedig a FormulaPassion.it forrásai is megerősítik.
A helyzetben természetesen az az érdekes, hogy a múlt heti szezonzáró helyszínén a csapatvezető a nyilvánosság előtt cáfolta meg, hogy veszélyben lenne a helye a Scuderia élén, de most nagyon úgy tűnik, hogy ez csak némi tűzoltás volt.
Hogy mi lehet a távozás oka? Vélhetően az, hogy hiába kezdték a szezont a legjobb autóval, a Ferrarinak összességében esélye sem volt a bajnoki címre, az év második felére pedig még a Mercedes is a fejükre nőtt egy kicsit, mindez pedig már nem tetszett John Elkann elnöknek.
Korábban több forrás is arról beszélt, hogy amennyiben Binotto távozna, a helyét az Alfa Romeo jelenlegi vezetője, Frederic Vasseur vehetné át. Ennek pedig vélhetően örülne a monacói pilótájuk, Charles Leclerc.
Ennek oka az, hogy Leclerc Vasseur csapatában debütált az F1-ben még 2018-ban, és a felek nagyon jóban vannak egymással, miközben sokra is tartják a másikat. Emellett arról is szó lehet, hogy Leclerc menedzsmentjének nem tetszett, hogy Binotto a szezon során nem nevezte ki egyértelmű első számúnak a 16-os autó pilótáját.
Hogy végül valóban megérkezik-e Binotto lemondása a mai nap folyamán, arra azért ne vegyünk mérget, de hiába minden tagadás, nagyon úgy tűnik, hogy a Ferrarinál mégis fejek fognak hullani az idei szezont követően, egy legalábbis biztosan.