Mattia Binotto az idény után lemondott a Ferrari csapatfőnöki posztjáról, helyét pedig Frederic Vasseur veszi át. A távozó szakember nemrég Sebastian Vettel előtt tisztelgett, és kiemelte, hogy pályafutása legnehezebb döntésének tartja, amikor nem újították meg a német kontraktusát.

Vettel 2015-ben csatlakozott a Scuderiához azzal a céllal, hogy visszavezesse őket a bajnokok közé. Ugyan több futamgyőzelmet is ünnepelhettek együtt, valamint 2017-ben és 2018-ban egy ideig a végső címre is esélyesek voltak, végül azonban mégsem jött nekik össze az áttörés.

2019-ben aztán Vettel megkapta maga mellé Charles Leclerc-t, miközben a csapatfőnöki pozíciót Binotto vette át. Ebben a szezonban még ugyan megvolt a teljesítménye a Ferrarinak, de Vettel kapcsolata az istállóval valahogy mégis lejtmenetbe indult el.

Aztán 2020-ban pedig jött a koronavírus, és Binotto már az idény előtt eldöntötte, hogy változtatnak a pilótapároson, így bejelentették, hogy nem hosszabbítják meg Vettel szerződését, és helyére Carlos Sainzot igazolják le a McLarentől.

Még mielőtt a négyszeres bajnok visszavonult volna, Binotto elmagyarázta, hogy a nehéz döntés meghozása, valamint a hír közlése egy olyan emberrel, akit „szeret”, pályafutása legnehezebb pillanatai közé tartoznak.

„Először is, Sebastian egy nagyszerű pilóta, és nem azért, mert én mondom, hanem amiatt, amit a pályán elért – fantasztikus, kiemelkedő, lenyűgöző. A Ferrarinál voltunk olyan szerencsések, hogy a csapatunk része lehetett, ráadásul hat fontos éven keresztül.”

„Versenyzőként rengeteget nyújtott, de ami ennél is fontosabb, hogy emberként még többet, és minden egyes Ferrari-szurkoló a mai napig szereti őt. Igazából a Ferrarinál is mindenki szereti őt, hiszen elképesztő éveket töltöttünk együtt.”

„Nagyon nehéz volt számomra, amikor a végén el kellett neki mondanom, hogy nem hosszabbítunk vele. Talán ez volt a legnehezebb feladat egész F1-es karrierem során. Amikor ennyire jóban vagy valakivel, és szerettek együtt dolgozni, akkor ennek mindig nehéz véget vetni” – magyarázta Binotto.

„Úgy gondolom, az én szempontomból is fontos volt ez az egész, mert a nehéz idők tesznek erősebbé. Én azonban erre fogok emlékezni a legnehezebb pillanatként.” Vettel egyébként többször is elmondta, hogy ugyan nem bánt meg semmit, de az azért zavarja, hogy nem tudta elérni nagy álmát a Ferrarival.

A svájci születésű olasz szakember azonban úgy véli, lényegében közösen vallottak kudarcot azokban az években. „Szerintem bizonyos szinten igaza van, hiszen nagy elánnal csatlakozott a Ferrarihoz, és a bajnoki címet akarta elhódítani a csapattal, de közben nekünk is ez volt a célunk és az álmunk.”

„Számára kudarc volt, hogy ez nem sikerült, de ugyanígy számunkra is. 2017-ben és ’18-ban volt a legközelebb, szóval voltak lehetőségek. Mégsem tudtuk elérni, és amikor az a végső célod, hogy bajnok légy, de nem sikerül, akkor azt kudarcként éled meg.”

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL