Mivel a Ferrari szállítja a Haasnak a motorokat, és a két istálló egyébként is egészen szorosan együttműködik egymással, ezért a megállapodás szerint a vörösök dönthetnek az amerikai alakulat egyik versenyzői ülése felett.
Ezt a helyet most már másfél éve Schumacher tölti be, de az RTL nemrég arról adott hírt, hogy a németnek meg kell küzdenie a maradásért, és a Haas elnapolta a jövőjével kapcsolatos megbeszéléseket.
A német csatorna szerint ugyanis azzal, hogy Fernando Alonso lesz Sebastian Vettel utódja az Aston Martinnál, Schumachernek nincs reális alternatívája a Haasszal szemben, így lényegében náluk van minden ütőkártya.
Günther Steiner csapatfőnök kifejtette, hogy ő a nyári szünet utánig amúgy sem akart beszélni a versenyzőivel a folytatásról, de azt sem fogja megvárni, hogy mit mond a Ferrari. „Nem, nem kell megvárnunk, hogy mit mond a Ferrari. Sosem döntünk a pilótákról a nyári szünet előtt, és ez most sem lesz másként” – nyilatkozta a RACER-nek Steiner.
„Persze a nyári szünet során majd beszélek Gene-nel, aztán ti úgyis megkérdeztek minket a következő futamon, hogy mi a helyzet, mi pedig elmondjuk, hogy szeptember vagy október végén eldöntjük majd.”
A helyzet viszont most az, hogy miközben az utóbbi két évben Schumacher még számíthatott a Ferrari támogatására, a Bild most azt állítja, hogy a csapatfőnökük már nincs lenyűgözve a német teljesítménye láttán.
„A Ferrarit vezető Mattia Binottót nem győzte meg teljesen Schumacher teljesítménye” – írják. Steiner azt azonban nem tudja, milyen megállapodás van pilótája és a Ferrari között. „Nem akarok beszélni a mi együttműködésünk részleteiről, mert akkor megharagudnának rám.”
„Azt viszont én sem tudom, hogy pontosan mi van köztük és Mick között, és nem is kell tudnom. Ha ő máshová akar menni, akkor azon nem tudok változtatni. Ebben a folyamatban csak Gene és én vagyunk benne.”
Miközben Schumacher helyzete tehát kérdéses, és vélhetően sok fog múlni az év második felében mutatott teljesítményén, addig a másik ülés sorsa biztosított, hiszen Kevin Magnussen idei visszatérésekor több évre írt alá a Haasszal.