Lewis Hamilton a legutóbbi futam egy jelentős részét Fernando Alonso mögé szorulva töltötte, mivel a spanyol komolyan próbálta óvni gumijait. Előbbi pilóta nyilván nem volt elégedett a helyzettel, mert hiába lehetett volna gyorsabb, esélye sem volt elmenni az Alpine pilótája mellett.
Az F1-es kommentátorként és szakértőként dolgozó Brundle úgy véli, talán még mindig nem múlt el nyomtalanul a 2007-es év emléke, és Alonso talán direkt nehezítette meg a kelleténél is jobban Hamilton dolgát.
„Fernando egy egyenletes, de számára szükséges gumikímélő üzemmódra váltott, a mezőny nagyja pedig mögötte torlódott fel, kezdve a nagyon frusztrált Hamiltonnal” – írta Brundle a Sky Sports rovatában.
„»Ez nem az én problémám«, mondta Fernando a futam után, és talán ez annak a jele, hogy még mindig van némi tüske kettejük között a 2007-es szezon miatt, amikor csapattársak voltak a McLarennél.”
„Fernando utána hirtelen megtáltosodott és megfutotta a futam harmadik leggyorsabb körét, megtartva ezzel a hetedik helyét.”
Hogy valóban ennek szólt-e Alonso szándékos lassúsága, vagy valóban csak az abroncsokat akarta ennyire óvni, azt nem tudjuk pontosan, de a két bajnok az utóbbi években már nagy tisztelettel beszél a másikról, még ha nem is értenek egyet feltétlenül minden témában.