Az egész gyár várta már Lando Norrist, mintha csak világbajnoki címet ünnepeltek volna, megadták a módját.

Lando Norris nagyon fiatalon kapta meg a lehetőséget a McLarennél arra, hogy a Forma-1-ben versenyezzen. Már 2019-ben autóba ülhetett, de kiérdemelte, és nemcsak a tehetségével, hiszen már akkor profin kezelte a helyzeteket, és mindent annak rendelt alá, hogy többet és többet tanuljon.

Ez igen szimpatikus volt a McLaren számára, majd az első teszteken látták, hogy ez a srác pokolian gyors. Nemcsak pokolian gyors, hanem meg is előzi a korát, ráadásul szerény, imádja a közönség, gyakorlatilag megfogták vele az Isten lábát. Már csak egy jó autót kellett adniuk ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön.

A jó autó elkészült, bár egyelőre egyik sem volt annyira jó ahhoz, hogy világbajnoki címért harcoljanak vele. Ez még nem történt meg, viszont Norris tehetsége és tapasztalata már megvan ahhoz, hogy akár egy ilyen harcban is felül tudjon kerekedni a többieken. A Miami Nagydíjon kihasználta a ziccert, és megszerezte az első győzelmét.

Az első győzelem mindig nagyon édes, és Norris stílusosan érkezett meg a gyárba a cabrio céges McLarennel, amit valószínűleg meg is kapott. A győzelmi bónusza sem lehet kicsi, de mindennél többet ért az a fogadtatás, amiben Wokingban részesült. Ez újabb lendületet adhat neki és a csapatnak a folytatásra.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL