hero image

Capito: a „későn érő” de Vriesnek már kijárt a szerencséből

OLVASS TOVÁBB
FORMA-1

Ma 31 éve Ayrton Senna ismét történtemet írt az F1-ben

FORMA-1

„A Mercedes több partnere is hamarosan távozhat...”

FORMA-1

F1-technikai igazgató: Fernando Alonsóval pótolnám Hamiltont!

FORMA-1

„5 perc sokk” – Wolff arról beszélt, hogyan közölte vele Hamilton, hogy távozik a Mercedestől

Motorsport.hu
2022/12/10 07:59
A Williams csapatfőnöke, Jost Capito a RacingNews365-nek adott exkluzív interjújában elmondta, hogy az olaszországi beugrósuk, Nyck de Vries megérdemelten kapott F1-es ülést 2023-ra, még ha ennek megvalósulásához némi szerencsére is szükség volt.
Ajánlott „5 perc sokk” – Wolff arról beszélt, hogyan közölte vele Hamilton, hogy távozik a Mercedestől

De Vries idén öt különböző F1-es alakulat autóját is vezethette, amivel talán egyfajta rekordernek is számít, végül azonban az AlphaTauri volt az, ahol teljes állású versenyzői ülést kapott a következő idényre.

Helmut Marko érdeklődését elsősorban a holland Olasz Nagydíjon látott remek beugrása keltette fel, hiszen akkor Alex Albont kellett hirtelen helyettesíteni a Williamsnél, miután a thai pilóta vakbélgyulladást kapott.

De Vriesnek mindössze egy harmadik szabadedzése volt arra, hogy felvegye a ritmust, majd az időmérőn a 12. helyet szerezte meg, a vasárnapi viadalon pedig a pontszerző kilencedik helyre hozta be autóját. Capito úgy véli, ez az eredmény pedig már nagyon érett neki, mivel lényegében mindent megtett azért, hogy bekerülhessen a királykategóriába.

„Először is kissé sokkolt minket Alex helyzete. Tudtuk viszont, hogy hozzáférésünk van egy remek tartalékpilótához. Egy éve ismerem már, és hamar barátokká váltunk. Tudtam, hogy mire képes, és hogy mennyire könnyedén be tud illeszkedni a csapatba, szóval nem voltak túlzott nehézségei.”

„Hittem, hogy megragadja a lehetőséget, még ha későn érőnek is számít, hiszen mindig idősebb volt, mint a vele egy szinten versenyzők. A szerencse viszont azok mellé szegődik, akik keményen megdolgoznak érte – ez pedig tökéletes példa volt rá.”

„Évek óta itt van már a paddockban, mindig keményen nyomta, folyamatosan lépdelt előre, miközben sosem adta fel F1-es álmát. Mindig mosolyog, nem válik idegessé vagy csalódottá. Végig kedves volt, és várta, hogy megkapja az esélyét. Ha pedig ezt ilyen sokáig meg tudod tenni, akkor a végén megérdemled a lehetőséget” – magyarázta Capito.

A német szakember a végén egyébként még arról is beszélt, hogy de Vries meseszerű beugrása majdnem rosszul végződött, hiszen ha a futam végén Daniel Ricciardo megálló autója miatt nem jön be a Safety Car, és nem mögötte fejeződik be a verseny, akkor könnyen lehet, hogy nem ért volna célba.

„Ha újraindult volna a viadal, akkor fel kellett volna adnunk. Ha tehát jött volna a zöld zászló az utolsó körre, akkor nem értünk volna célba vele, és nem is szerzett volna pontokat. Ki tudja, mi lett volna akkor. Szerintem viszont megérdemelte a szerencséjét, mert keményen dolgozott érte.”