A 2019-es Formula 2-es bajnok és a 2021-es Formula E-bajnok 28 évesen kezdheti meg valódi Forma–1-es karrierjét, miközben a másik két idei újonc, Oscar Piastri és Logan Sargeant jóval fiatalabbak nála.
A holland pilóta elsősorban a tavalyi remek monzai szereplésének köszönheti, hogy most lehetőséget kapott a mezőnyben, és ugyan az utóbbi években sok csapatnál dolgozott, tavaly pedig számos első szabadedzésen autóba ülhetett, ő továbbra is úgy érzi, a tesztelés szempontjából nincs akkora tapasztalata, mint a másik két újoncnak.
„Én továbbra is egy újonc vagyok. Persze voltam olyan szerencsés, hogy több különböző autót is vezethettem, de ennek az előnyeit nem feltétlenül a pályán töltött időben kapom meg, mivel az elég limitált volt. A három újoncteszten kívül nem vettem részt normális tesztprogramban.”
„Az FP1-es beugrások eközben remek lehetőséget biztosítottak, hogy egy versenyhétvége során is kipróbáljam magam, mivel ez másfajta nyomással jár, hiszen kevés időt kapsz csak az autóban. Ez egy lehetőség, hogy megmutasd magad, de ilyenkor sok a vesztenivalód is.”
Mivel azonban FE-bajnoknak mondhatja magát, illetve több ízben a WEC-ben is megfordult az utóbbi években, mindez szerinte segítségére lesz majd a gyorsabb beilleszkedésben. „A tény, hogy több csapattal több eltérő környezetben dolgoztam, sok pozitívummal jár, de ami a puszta pályán töltött időt jelenti, azzal rosszabbul állok, mint a másik két idei újonc.”
„Én azonban kicsivel idősebb vagyok, és volt lehetőségem más bajnokságokban is menni, ez tehát szintén jelent némi pluszt számomra” – fogalmazott a holland, kinek új autóját, az AT04-et nemrég mutatta be a csapat New Yorkban.