Doohan idén első szezonját futotta a Formula 2-ben, és a hatodik helyen végzett az összesítésben a Virtuosi Racing színeiben. Eközben viszont az Alpine lehetőséget biztosított neki két F1-es szabadedzésen, valamint a szezont követő teszten is autóba ültették őt Abu Dhabiban.
Mindezek alapján a 19 éves tehetség úgy érzi, megfelelően döntött, amikor csapatot váltott. Amikor arról kérdezték, hogyan befolyásolta az idei szezonját az Alpine-ra váltás, ő egyértelmű választ adott: „Masszívan. Szerintem most nem lennék abban a helyzetben, hogy két FP1-en is vezethettem F1-es gépet, ha ott maradok, ahol voltam.”
„Az Alpine remekül fogadott engem, és igazán jól érzem magam a kötelékükben. Nagyon jól bánnak velem, és rengeteg mindenre tanítottak meg. Elképesztően hálás és boldog vagyok a döntésem miatt, amely szerintem karrierem eddigi legjobbja volt.”
Doohan szerint már az is megmutatja, hogy jól döntött az Alpine-nal, hogy egyáltalán szóba került a neve korábban, amikor Fernando Alonso lehetséges utódjairól ment a találgatás. Ő viszont megérti, az istálló végül miért Pierre Gasly mellett tette le a voksát.
„Egészen közel kerültem egy F1-es üléshez a következő szezonra, ami egészen hihetetlen, már maga a lehetőség önmagában is igazán klassz. Rengeteg mindent adtak nekem, miközben persze a dolgoknak a helyükre kellett kerülniük, de örülök, hogy egyáltalán olyan helyzetbe kerülhettem, hogy előnyt kovácsolhattam ezekből.”