A Simtek elsősorban arról a bizonyos halálos balesetről maradt ismert, mely Roland Ratzenberger életébe került.

30 évvel ezelőtt ezen a napon történt a tragédia, amikor is Roland Ratzenberger az 1994-es imolai időmérő edzésen hatalmas balesetet szenvedett. Több mint 300 km/órával csapódott be, és az akkori technikával ezt az 500g erővel bírt becsapódást nem lehetett túlélni, nem sokkal később az osztrák pilóta életét vesztette.

Ayrton Senna is olyan mélyre került a történések miatt, hogy elgondolkozott, vasárnap nem áll rajthoz. Végül meggondolta magát, és szintén halálos balesetet szenvedett, ami a mai napig felfoghatatlan. Egyszerűen hihetetlen, ami abban a 24 órában történt, két versenyzőt vesztett el a sport, köztük minden idők legjobbjával.

Roland Ratzenberger a Simtek csapatának versenyzett, akik többek között David Brabhamet és Jos Verstappent is foglalkoztatták. Az 1994-es Brazil Nagydíjon debütáltak, de a tragédiát követően már csak egy szezonban álltak rajthoz, hamar véget ért a projekt, és akkor még nagyon frissek voltak a történések.

Az 1995-ös Monacói Nagydíj volt az utolsó az Egyesült Királyságban működött istálló számára, akik a Ford V8-as motorját használták. Egyetlen egy alkalommal sem voltak pontszerzők a 21 nagydíj alatt. A legjobb helyezésüket Argentínában és Franciaországban érték el, ami egy 9. hely volt, míg az időmérőkön egy tizenegyedik hely volt a legjobb Buenos Airesben.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL