Egyik csapatnak sem lehet különösebb oka szomorkodni az idei szezonrajtot illetően.

Megbízhatóság és teljesítmény terén is jól teljesít a Ferrari és a McLaren, előbbi esetében ráadásul olyannyira jól, hogy már csak ez a két csapat maradt, amelyek a szezon eddigi összes körét teljesíteni tudták.

Nemcsak, hogy teljesíteni tudták, de az eddigi három futamon, vagyis Bahreinben, Szaúd-Arábiában illetve Ausztráliával mindkét versenyzőjükkel pontot is szereztek, ami főként a McLarennek nagy előrelépés, hiszen a tavalyi szezon ezen szakaszában jellemzően az utolsó helyek valamelyikén találkozhattunk velük.

A 330 körös Ferrarival és McLarennel ellentétben a Williams csak 268 futott kört tud felmutatni, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy Albon autótörése után Melbourne-ben csak egy autóval tudtak rajthoz állni a versenyen.

Nem áll sokkal jobban a Red Bull és az Alpine sem, de a 300 kör alatti táborhoz tartozik még a Mercedes és az Aston Martin is, ami azt jelenti, hogy ők az átlagosnál valamivel több problémával küzdöttek a szezon első három futamán.

Íme, a teljes lista:

Ferrari – 330
McLaren – 330
Haas – 327
RB – 325
Sauber – 324
Mercedes – 285
Aston Martin – 285
Alpine – 276
Red Bull – 275
Williams – 268

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL