Egymás mellett nézhetjük meg George Russell és Alex Albon körét a Holland Nagydíj időmérő edzéséről, ami igencsak izgalmasnak alakult.

Hamarosan megrendezik a Holland Nagydíj fő eseményét, és mint ahhoz hozzászokhattunk, Verstappen várja az élről a versenyt. Közvetlen mellette Norris rajtolhat a McLarennel, de normál körülmények között nincs esélye.

A harmadik helyen Russell is közel van a tűzhöz a Mercedesszel, akárcsak Albon, aki komoly meglepetést okoz a Williamsszel. Korábban ez elképzelhetetlen volt, viszont a csapat egyre jobb erőt mutat.

Ez nagyban köszönhető Albonnak is, aki kiváló versenyző, és bizonyítja, van visszaút az F1-ben. Alonso pedig veteránként versenyezhet, és az ötödik kockáról indul, ami ugyancsak jó rajthelynek számít.

A Ferrarinál megint gondok adódtak, Sainz csak a hatodik lett, és ez igen gyenge eredmény az olaszoktól. Leclerc sem örülhet, Pérez és Piastri is bekerült elé, és csak Sargeantot előzi meg a TOP-10-ben.

Mielőtt rátérnék a futamra, nézzünk meg egy remek videós anyagot Russell és Albon köréről. A két versenyző szoros csatát vívott egymással az időmérőn, érdekes látni, ki és mikor járt előrébb. A videót erre a linkre kattintva érhetitek el.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL