Kína olyan régóta tagja a száguldó cirkusz naptárának, hogy órákon át lehetne idézni az emlékeket róla. Annak ellenére is, hogy 2019 óta nem rendeztek futamot Sanghajban, amiben mindig nagy a potenciál, de most véget értek a várakozások.
Nem lehet azt mondani, hogy Kína nélkül elképzelhetetlen az F1, viszont igenis fontos helyszín, már csak az autógyártók miatt is. Ezzel együtt a sanghaji egy kiváló aszfaltcsík, ahol számos nagy versenyt rendeztek a hosszú évek során. Mintha csak tegnap lett volna, amikor bemutatkozott a Forma-1-ben a kínai pálya.
Ezen a hétvégén tér vissza Kína az F1-be, maga mögött hagyván a koronavírust, ami miatt egy időre kikerült a körforgásból. Egykor Bernie Ecclestone intézte el, hogy a kínai népnek is legyen saját futama, amiért a kormány nem kevés pénzt tett le az asztalra, már csak a pálya megépítése is óriási vagyont halmozott fel.
Nem egy furcsa baleset történt az évek során, mind közül talán a legszürreálisabb, amikor Buemi autójának két első kereke szimplán leszakadt féktávon. Döbbenetes volt mindezt látni, és még ennyi idő múltán is éles emlékeink vannak róla. Ha kíváncsi vagy erre a nagyon furcsa jelenetre, akkor csak kattints erre a linkre a videóért.