A British American Racing, vagyis a BAR egykori csapatfőnöke, Craig Pollock megerősítette, hogy 2026-ban szeretne visszatérni a királykategóriába egy saját istállóval.

Az év korábbi szakaszában az FIA végre megnyitotta a felvételi folyamatot a Forma–1-be 2025-ben, 2026-ban vagy 2027-ben vágyó alakulatok számára. Azt már tudjuk, hogy Michael Andretti istállója mindent megtesz annak érdekében, hogy bekerülhessenek, most pedig Pollock is be akarja adni a nevezését a Formula Equal nevű projektjéhez.

Az istálló neve pedig már önmagáért beszél, hiszen az elképzelésük szerint egy olyan csapattal vágnának neki a száguldó cirkusznak, ahol egyenlő arányban képviseltetik magukat a férfiak és a nők. „A koncepció és az ötlet az volt, hogy megpróbálunk felépíteni egy F1-es csapatot 50 százalékban férfiakból és 50 százalékban nőkből, ami rendkívül nehéz egy meglévő alakulat esetében” – magyarázta Pollock a CNN-nek.

„Tiszta lappal kezdve viszont már jóval egyszerűbb.” Az FIA majd csak a jövő hónap végén fogja megerősíteni, hogy pontosan kik adták le nevezési szándékukat, a kritériumok között pedig szerepel a fenntarthatóság, az egyenlőség, a sokszínűség és a befogadás is.”

Ezeknek vélhetően eleget tudnának tenni, de persze ez még nem lesz elegendő. Sok pénzre is szükségük lesz, amely állítólag Szaúd-Arábiából érkezhet meg, akik az utóbbi években próbálnak egyre nagyobb szerepet vállalni maguknak az F1 életében.

Mindez pedig nemcsak a csapat pénzügyeire lehet hatással, de Pollock arról is beszélt, hogy a csapata nem európai központtal működne. „Ezt teljesen az alapoktól kell felépítenünk az egyik közel-keleti államban, és ezt is szeretnénk csinálni. Ez azonban egy hosszú távú projekt” – tette egyértelművé.

Pollock egyébként onnan is ismerős lehet egyeseknek, hogy korábban ő volt az 1997-es világbajnok, vagyis Jacques Villeneuve menedzsere. És visszatérve még egy picit arra, hogy a csapattagok fele nő lenne; elvileg az is benne van a pakliban, hogy a két versenyzői ülés közül az egyiket szintén egy nő töltse be, bár ez még erősen kérdéses.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL