Ami sikerült Nico Rosbergnek, az Valtteri Bottasnak már nem, pedig nem kevés lehetőséget kapott erre a Forma-1-ben.

A két pályafutás szorosan összefügg egymással, mivel Bottas azt követően kapta meg a lehetőséget a Mercedesnél Hamilton csapattársaként, hogy Rosberg hirtelen visszavonult a világbajnoki címének megszerzése után. A német pilóta hiába ért fel a csúcsra, ráadásul érvényes szerződése is volt, inkább visszavonult.

Akkora mér igencsak megromlott közte és Hamilton között a viszony, akinek így esélye sem volt arra, hogy visszavágjon a vereségért. Soha nem tudjuk meg, mi történt volna a következő szezonban, mert Rosberg akár duplázhatott is volna, abszolúte a csúcson vonult vissza, mint tette azt évtizedekkel korábban Alain Prost.

Bottas lett az utód, aki ugyan sok pénzt keresett ezzel, hiába vezette a mezőny legjobb autóját, nem lett világbajnok Hamilton mellett. Sőt, csak két olyan szezon volt, amikor másodikként zárt, de akkor sem volt reális esélye arra, hogy övé legyen az első hely. Jelenleg is tagja a mezőnynek, és 10 győzelem áll a neve mellett.

Napra pontosan 7 éve gyűjtötte be az elsőt a néhai Orosz Nagydíjon, ami aligha kerülhet vissza a naptárba a háborús helyzet miatt. Vettel ezen a versenyen ünnepelte a 90. dobogóját, míg Mercedes már 66 győzelemnél járt, addig jelenleg 125 ilyen sikert számol csapatként, gyártóként pedig 212-t.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL