A projekten már évek óta dolgoznak, még az előző csapatfőnök, Andreas Seidl bólintott rá a tervekre 2019-ben, mielőtt a koronavírus-járvány kirobbant és minden csúszott. A szélcsatorna azonban már felépült és a McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella optimista afelől, hogy a tavasz legvégére a behangolás is megtörténhet:
„Reméljük, hogy júniusban már a szélcsatornában lesz az autó, az új autó. Most már a kalibrációs munkálatokra készülünk, már meg is bíztunk ezzel valakit, hogy megmérje a nyomást, ellenőrizze a különböző dolgok telepítését – ez pár hétbe fog telni.”
„A hardver már megvan, a ventilátor működik és ezt az irodámból is hallom, így mindig biztosít arról, hogy végre haladunk, még ha nem is tudjuk a modellt betenni oda még a fejlesztés érdekében.”
A McLaren jelenleg a Toyota kölni szélcsatornáját használja, de Stella szerint komoly haszonnal jár majd, ha mindent „otthon” tudnak majd csinálni: „Egyértelműen hátrány, nagyon sok okból, milliókat költünk a bérlésére, és bár egy nagyon jó szélcsatorna, a Forma-1-nek megvannak a maga sajátos módszerei, amik innen hiányoznak.”