Elérkezett a várva várt pillanat, ugyanis ismét Forma–1-es autók lepik el a versenypályát! Ma kezdődik ugyanis a 2022-es szezon első hivatalos előszezoni tesztje Barcelonában.

A csapatok és a szurkolók már nagyon várták ezt a napot, hogy ismét zöldre váltson a lámpa, az autók pedig kihajtsanak a bokszutcából. A szerdai nap az első a háromból, amikor a mezőny Barcelonában tesztel. A tesztnap két részre van osztva, ugyanis az első etap reggel 9 órától tart egészen 12-ig, míg a második az ebédszünet után kezdődik 13 órától, melynek leintése 18 órakor lesz.

A barcelonai tesztről ugyan nincs TV-közvetítés, de így is az utóbbi évek legjobban várt felkészülése lesz, ugyanis az átfogó szabálymódosítások miatt teljesen felkavarodhat a tavalyi év erősorrendje. Persze így is a Mercedes és Red Bull párharcára van legnagyobb esély, de meglepetést várhatunk a Ferraritól, az Alpine-tól és a McLarentől is.

A teszt első napja leginkább az ismerkedésről fog szólni, ugyanis a pilóták számára teljesen idegen még a 2022-es konstrukció. A csapatok a télen a sötétben tapogatóztak, így csak most fog kiderülni, hogy milyen munkát végeztek valójában.

Nagy figyelmet kap továbbá a Red Bull autója is, ugyanis Christian Hornerék egy demó autón mutatták be az új festést, így az RB18-as ma látta meg először a napfényt a nyilvánosság előtt. A csapat új autójának első métereit fotósok tucatjai várták, de nem hiába, ugyanis elég sok egyedi megoldást tartalmaz az új Red Bull.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL