A Miami Nagydíj a McLaren győzelmét hozta, amire egy ideje nem volt példa a Forma-1-ben, végül Lando Norris lehetett a legboldogabb, noha akár Oscar Piastri is felérhetett volna a dobogó legtetejére.

Azok, akik kételkedtek Piastriban, láthatják, hogy a McLaren milyen jó döntést hozott. Két fiatal versenyzőt foglalkoztatni sokszor rizikósnak tűnhet, de ez már más korszak, sokkal képzettebben jutnak el a Forma-1-ig a fiatalok, köszönhetően a technikai fejlődésének. A szimulátorok is egészen eltérő szinten vannak, mint régen.

Nem beszélve arról, hogy Norris hiába még mindig csak a 20-as évei közepe felé jár, nagyon nagy tapasztalattal rendelkezik amiatt, hogy 2019 óta tagja az F1 mezőnyének. Piastri is szép lassan gyűjtögeti a futamok számát, és semmivel nem nyújt rosszabb teljesítményt, mint anno Carlos Sainz Jr. a helyén.

Az elmúlt hétvégén is nagyot ment Miamiban, csak közbejött a szárnyproblémája. A rajtnál szabályosan rakétaként lőtt ki, amiről belsőkamerás felvétel is készült. Norris is csak nézhetett, mit csinál a csapattársa, majd később fordult a kocka. Akkor a brit valószínűleg azonnal aláírt volna egy dobogót, amiből több lett.

Ugyan Norris jobban kapta el a rajtot, amit az idő is mutat, Piastrira nem figyeltek a többiek, még a Ferrari sem, így meg tudott lógni az íven. Két olyan versenyzője van a McLarennek, akikben nagyon sok a potenciál, és egy erős autóval képesek lennének küzdeni a világbajnoki címért a Forma-1-ben.  

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL