Egy több mint 17 perces összefoglaló videót láthattok Kimi Räikkönen élete legnagyobb győzelméről, amit a Forma-1-ben abszolvált a McLarennel még 2005-ben.

Kimi Räikkönen gyakorlatilag minimális komolyabb formulaautós tapasztalattal érkezhetett meg az F1-be. Többen aggódtak emiatt, a nemtétszeszüket fejezték ki a helyzet miatt, így külön engedélyre volt szükség. Végül ezt az engedélyt megkapta a finn tehetség, aki nagyon hamar, már az első futamán bizonyított.

Hamar elnevezték „Jégembernek”, és a McLaren szinte azonnal felfigyelt rá. Ron Dennis, a McLaren akkori vezetője eldöntötte, hogy leszerződtetik, főleg azok után, hogy Mika Häkkinen kissé elfáradt, és visszavonult. Úgy volt, hogy csak pihen egy kicsit a finn legenda, viszont már soha nem tért vissza.

Ezt a mai napig sokan sajnálják, viszont Räikkönen jól pótolta a honfitársát. Világbajnoki címet ugyan nem nyert a McLarennel, minden mást igen, és csak a technikán múlt, hogy nem ért fel a csúcsra Wokingban. Már 2003-ban második lett, majd egy nagyon rossz esztendőt után, amikor az első három futamon még célba sem ért, 2005-ben újra versenyeket kezdett el nyerni.

Ez olt az az év, amikor Alonso megszerezte az első címét a Renault-val, megállítván Schumacher menetelését a Ferrarival. Räikkönen nem volt se igazán messze, se túl közel ahhoz, hogy ő legyen 2005-ben a nyertes, viszont nem egy alkalommal volt balszerencsés. Amit azonban a Japán Nagydíjon művelt, az sokkolta a világot.

Egy nagyon rosszul sikerült időmérő után a rajtrács végéről várhatta a futamot Suzukában. Szokásához híven nem aggódott, átlagos pulzussal ült be a volán mögé, majd megkezdte az előzgetést a V10-es McLarennel. Végül az utolsó körben behintáztatta Fisichellát, és övé lett a győzelem. Egy igazi extrát hoztunk számotokra erről, amit erre a linkre kattintva nézhettek meg.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL