Borzalmas két év után Daniel Ricciardo szerződését a McLarennél idő előtt felbontották, hogy a helyére leigazolhassák az újonc Oscar Piastrit. Emiatt a veterán pilóta idénre ülés nélkül maradt és hosszútávú jövője is kérdéses.
Az ausztrál most a Speedcafénak nyilatkozott: „Mindig magamra fogom vállalni ezért a felelősséget, évekig szentül hittem, hogy én voltam és vagyok a legjobb pilóta a világon, szóval bármilyen nehéz lesz a helyzet, felül tudok majd kerekedni rajta. Nyilván ez a McLarennél elég nehezen ment.”
„Tudtam, hogy nem vagyok tökéletes, hogy vannak gyenge pontjaim, szóval mindig lesz valami, amibe kapaszkodhatok. Most, hogy egy kicsit távolabbról tudok visszatekinteni az elmúlt két évre, vannak dolgok, amiken változtatnék, több kérdést tennék fel, követelőzőbb lennék. Az ember azonban mindig tanul, szóval nem bánom ezt a két évet. Volt egy helyzet és túljutottam rajta.”
Ricciardo idén a Red Bull harmadik számú pilótája, de jövőre ismét a rajtrácson szeretne lenni: „Amikor visszatértem a Red Bullhoz, nem volt az igazi az önbizalmam. Kicsit félénken ültem be a szimulátorba, mondtam, hogy ne várjanak tőlem sokat.”
„Azonban ahogy teltek az órák, egyre kényelmesebb lett a dolog és egyre inkább otthon éreztem magam egy olyan autóban, ami őszintén nekem való volt. Olyan érzés volt, mintha már azon az első napon feltöltődtem volna.”